pallas athéné alapítványok

Eggyel kevesebb MNB-alapítvány lesz

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány (PADE) létrehozása által megkezdett struktúra-átalakítási folyamatot.

Közelíti a százmilliárdot az MNB-alapítványok ingatlanvagyona

A Pallas Athéné Alapítványok 1,3 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat az alapításuk óta, emellett 5,2 milliárd forintos értékben támogattak pályázatokat. Az alapítványi vagyon így elérte a 267,7 milliárd forintot, aminek egyre nagyobb részét ingatlanbefektetések teszik ki.

Új nyereségforrást találtak Matolcsyék, így már nem kell trükközniük

Tavaly is jelentős, 54,3 milliárd forintos profitot ért el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), melyből idén nem fizet osztalékot a költségvetésnek, hanem eredménytartalékba helyezi - derül ki a jegybank pénteken megjelent éves jelentéséből. Az eredmény szerkezete azonban jelentősen átalakult az utóbbi években: a kamateredmény már alig mutat veszteséget, az egyéb tényezők miatt azonban még mindig szükség van a devizaváltásból eredő profitra. Arra viszont már nincs szükség, hogy a kelleténél több devizát váltson át az MNB, mint ahogy arra 2013 és 2014 esetében gyanakodtunk. Az viszont érdekes, hogy a jegybank 2016-ban is átadott 600 millió forintnyi vagyont a Pallas Athéné Közgondolkodási Programnak, vagyis szerényebb mértékben ugyan, de folytatódott az alapítványok pénzelése.

Kulturális találkozópont nyílhat a Várkert Bazár mellett

Kortárs képzőművészeti kiállításokkal, interaktív programokkal és előadásokkal várja majd az érdeklődőket a Várkert Bazár szomszédságában álló megújuló Ybl vízház. Az épület ősszel, a felújítás után Budai Kreatív Ház néven nyithatja meg kapuit.

Újabb lézerközpont épül EU-pénzből Magyarországon

A szegedi ELI lézer kutatóközpont 70 milliárdos uniós projektje után egy újabb ipari lézerkutató központ jön létre EU-pénzből, ezúttal Kecskeméten és a támogatási összeg is sokkal kisebb: 518 milliós uniós támogatást fordítanak majd rá.

Jelentettek az MNB-alapítványok

Alapításuk óta 1,93 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat a Pallas Athéné Alapítványok, mindezt úgy, hogy közben több mint 4,6 milliárd forint értékben közel 850 oktatási, kutatási, tudományos pályázatot támogattak. Az alapítványok negyedévente kimutatást közölnek vagyonelemeik helyzetéről.

Luxusingatlanból sosem elég: térképen Matolcsyék vásárlásai

Amikor Matolcsy Györgyöt 2013-ban jegybankelnöknek nevezték ki, nagyon kevesen gondolták volna, hogy az általa létrehozott Pallas Athéné alapítványok révén alig néhány hónap alatt a magyar ingatlanpiac egyik legjelentősebb befektetőjévé növi ki magát a Magyar Nemzeti Bank. Bár a világban nem példa nélküli, hogy egy jegybank ingatlanvagyont halmoz fel, az alapítványok vásárlásai és az, hogy ingatlanfejlesztőként is ki szeretnék próbálni magukat, mindenképp figyelmet érdemel. Térképen mutatjuk meg a Pallas Athéné alapítványok ingatlanbirodalmát.

Most nem gyarapodnak, hanem fogynak az MNB-alapítványok

Összeolvad a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (PADS) és a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC) - derül ki az MNB szerdai közleményéből. A két szervezet feladatait a jövőben a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány (PADE) fogja ellátni. A PADE céljai megegyeznek az összeolvadó alapítványok céljaival, vagyonát pedig a korábbi alapítványok teljes vagyona fogja képezni.

Létszámcsökkentés jön az MNB-alapítványoknál

A párhuzamosságok megszüntetésével racionalizálják működésüket a Pallas Athéné Alapítványok, a tulajdonukban álló gazdasági társaságoknál pedig felügyelőbizottságok, igazgatóságok szűnnek meg vagy csökken létszámuk, és ahol lehetséges, a tisztségeket belső munkavállalók töltik be, külön díjazás nélkül. Az intézkedésektől éves szinten félmilliárdos megtakarítást várnak - mondta Fekete Zoltán, az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

Idén már 56 milliárdnyi állampapírt adtak el az MNB alapítványai

Reagáltak az EKB kritikájára közleményükben a Pallas Athéné Alapítványok, az MNB által létrehozott szervezetek kiemelik, hogy jelentősen csökkentették állampapír-kitettségüket, és szerintük minden rendben van a portfóliójukkal.

Az MNB szerint minden rendben az alapítványok működésével

Szigorú ellenőrzés mellett, átláthatóan működnek az MNB által alapított alapítványok. A Magyar Nemzet valótlan és megtévesztő állításokat fogalmazott meg az alapítványok ellenőrzésével kapcsolatban - olvasható a jegybank hétfőn kiadott közleményében.

Újabb titkokat árul el alapítványairól az MNB

A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága (fb) döntött arról, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a jegybanki alapítványok vizsgálatáról szóló jelentés részleteit.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.